hallelujah
 

           

  

 

Sziasztok! Lassan feledésbe merülnek az ún  Hallelujah énekek pedig nagyon sok szép és lelket megérintő van közöttük. Sokan biztos szívesen tanulnának is ilyen énekeket, csak hát azok az apró pontok, amit némelyek kottának neveznek, nem mindenkinek érthető. Ezért gondoltam, hogy felteszem őket tanulás céljából midi formájában. Az oldal sikeréhez Te is hozzájárulhatsz, mégpedig azzal, hogy megírod tapasztalataidat, melyik éneket kellene gyorsítani, vagy egy kicsit lassítani, hogy az valóban követhető és megtanulható legyen. Mutatóba egy két éneket elkészítettem teljes feldolgozásban, az pedig, hogy melyik ének lesz még teljesen feldolgozva az teljesen tetőled függ. Amelyiket kéred.  Ebben a feldolgozásban ragaszkodom a kottához, bár néha szívem-lelkem lázad és ragaszkodnék a megszokott ritmushoz, de tartsuk tiszteletben a szerzőket azzal, hogy úgy tanuljuk meg ahogy ők azt papírra vetették. (A 382-nél azonban szerintem a kottában volt a hiba úgyhogy itt átalakítottam a ritmust úgy ahogy én tanultam. A koronát viszont nem találtam a programban, így ott ahol el lehetne húzni a ritmust nem húzza el.) A rossz hírem az, hogy azért ehhez is kell kottás halleluja, hogy a hajlításoknál (amit egyébként elég sokszor elfelejtettek jelezni) nehogy előre fussunk a szöveggel. Ha egyáltalán nem értesz a kottához akkor szótagold a szöveget és ahol több "pont" jön ki mint amennyi szótag, nos ott kell hajlítani. A legutolsó esetben, ha nagyon meg akarsz tanulni egy éneket, de végképp nem megy írd meg eléneklem neked, de semmi jóra ne számíts... Fiú vagyok. 

A hibákat és az észrevételeket a következő címre küldheted: izsman@tvn.hu Itt jelezheted azt is, hogy melyik énekhez kérsz egész feldolgozást. KÖSZÖNÖM SEGÍTSÉGEDET!!!

Eddig a következő énekek vannak teljesen feldolgozva:

29. Bűnös vagyok.

223. Az Úr csodásan működik.

66. Hinni Taníts, Uram.

229. Bízom benned Uram Jézus.

138. Mily drága nekünk.

251. Hű Jézusom kezébe.

162. Óh mi hű barát.

293. Nem láthat bár e földi szem.

167. Ott a messze földön.

322.  Üres kézzel kell-e mennem.

183. Taníts Uram, meghajlani!

332. Csak az Úrnak nagy kegyelme...

209. Vágyol-e elhagyni bűneidet?

382. A világ Megváltója. (Miért, hogy Ő)

210. Vándor áll ajtód előtt.

391. Tégy foglyoddá, Uram!

218. A nagy mélységből szüntelen.

394. Isten e világot...

A számokra (29-1) kattintva meghallgathatod a zenét de akár le is töltheted.

Használjátok és sokszorosítsátok a mi Istenünk dicsőségére. Nélküle ugyanis nem születtek volna meg ezek az énekek. 

Ének száma:

Ének címe:

Gitár szóló:

Klasszikus gitár:

Hegedű szóló gitár kísérettel

1.

A bölcs tudását hozza

1-1

 

 

2.

Adjatok hálát az Istennek

2-1

 

 

3.

Adj új erőt, Urunk

3-1

 

 

4.

A fényben úszó hegytetőt

4-1

 

 

5.

A Golgotán

5-1

 

 

6.

Ahol ott a Jézus

6-1

 

 

7.

A jászolban

7-1

 

 

8.

A jó pásztor nyájától

8-1

 

 

9.

A lélek előtt

9-1

 

 

10.

Ameddig Jézus él

10-1

 

 

11.

Amint vagyok

11-1

 

 

12.

Amit szívünk esdve kér

12-1

 

 

13.

A Szentlelket ne űzzed el

13-1

 

 

14.

A tied vagyok

14-1

 

 

15.

Az áldott orvos

15-1

 

 

16.

Az egyháznak

16-1

 

 

17.

Az írás széjjeltépve

17-1

 

 

18.

Az Istennek szent angyala

18-1

 

 

19.

Az Úr énnékem őriző pásztorom

19-1

 

 

20.

AZ Úr Jézus Krisztus kegyelme

20-1

 

 

21.

Az Úr szent Bárányára

21-1

 

 

22.

Az Úr szeretete által

22-1

 

 

23.

Bár bűn és kín gyötör

23-1

 

 

24.

Bár jő az éj

24-1

 

 

25.

Bár szent tüzed

25-1

 

 

26.

Bár térhetnék haza

26-1

 

 

27.

Boldog örömmel

27-1

 

 

28.

Boldogság szép hazája

28-1

 

 

29.

Bűnös vagyok.

29-1

29-2

 

30.

Csak zengje, zengje

30-1

 

 

32.

Csodálva, imádva tekintek

32-1

 

 

33.

Csöndes este

33-1

 

 

34.

Dicsének teljes életem

34-1

 

 

35.

Dícsérje Jézust a világ

35-1

 

 

36.

Dicső király

36-1

 

 

37.

Egyetlen forrása

37-1

 

 

38.

Elég a kegyelmem

38-1

 

 

39.

Eljő az Úr

39-1

 

 

40.

Elnémul egyszer

40-1

 

 

41.

Engem szeret Jézusom

41-1

 

 

43.

Édennek isteni völgye

43-1

 

 

44.

Éjszaka van

44-1

 

 

45.

Életed rövid

45-1

 

 

46.

Énekeljetek új éneket

46-1

 

 

47.

Én fiaim, jertek el

47-1

 

 

48.

Értem megfeszítve

48-1

 

 

49.

Fáradtan, bűnbe veszve

49-1

 

 

50.

Fel mert eljő az éjjel

50-1

 

 

51.

Fogjad kezem

51-1

 

 

52.

Föl barátim

52-1

 

 

53.

Föl, föl, szent küzdelmre

53-1

 

 

54.

Föl, Krisztus vitézi!

54-1

 

 

55.

Fönn a csillagok felett

55-1

 

 

56.

Grőnland jeges vidéki

56-1

 

 

57.

Gyermekek, figyeljetek

57-1

 

 

58.

Gyermekhad, zengd

58-1

 

 

59.

Ha földi munka

59-1

 

 

60.

Ha Isten intő hangja

60-1

 

 

61.

Ha lelkem az Úrban

61-1

 

 

62.

Hallám, Jézus

62-1

 

 

63.

Halld meg a hívást

63-1

 

 

64.

Hallja ezt meg minden nép

64-1

 

 

65.

Ha zúg az Úrnak Lelke

65-1

 

 

66.

Hinni taníts, Uram.

66-1

66-2

 

67.

Hisszük, meghallgat az Úr

67-1

 

 

68.

Hogyha Jézus

68-1

 

 

69.

Hogyha zúg

69-1

 

 

70.

Hová csak Isten napja süt

70-1

 

 

71.

Hozzám kiálts

71-1

 

 

72.

Hozzám siess!

72-1

 

 

73.

Így beszélnek

73-1

 

 

74.

Imádkozzatok!

74-1

 

 

75.

Im bejöttünk

75-1

 

 

76.

Íme, íme, itt jönnek

76-1

 

 

77.

Im, ma az egész égbolt

77-1

 

 

78.

Im messze távol

78-1

 

 

79.

Isten báránya

79-1

 

 

80.

Isten dicsősége

80-1

 

 

81.

Isten szívén megpihenve

81-1

 

 

82.

Isten velünk!

82-1

 

 

83.

Itt az éltem

83-1

 

 

84.

Itt az Isten köztünk

84-1

 

 

85.

Itt van szivem

85-1

 

 

86.

Jajszót hallok

86-1

 

 

87.

Jelszavunk: Előre!

87-1

 

 

88.

Jer, dicsérjük Istent

88-1

 

 

89.

Jertek el mind

89-1

 

 

90.

Jézus engem meg nem csalhat

90-1

 

 

91.

Jézus én bizodalmam

91-1

 

 

92.

Jézus hív nyájasan

92-1

 

 

93.

Jézushoz ha térek

93-1

 

 

94.

Jézus, Jézus! Óh mi szép név.

94-1

 

 

95.

Jézus, ki a sírban valál

95-1

 

 

96.

Jézus Krisztus

96-1

 

 

97.

Jézus ölébe

97-1

 

 

98.

Jézussal élve

98-1

 

 

99.

Jézus szól

99-1

 

 

100.

Jézus vezesd gyermeked

100-1

 

 

101.

Jobban tiéd, Uram!

101-1

 

 

102.

Jőjj az Úrhoz, gyermekem!

102-1

 

 

103.

Jövel Szentlélek

103-1

 

 

104.

Jövel Szentlélek

104-1

 

 

105.

Judeában sok gyerek

105-1

 

 

106.

Kegyes Jézus

106-1

 

 

107.

Kelj útra

107-1

 

 

108.

Ki az Istenre dolgát hagyja

108-1

 

 

109.

Ki az, ki az, ki kopog?

109-1

 

 

110.

Kicsiny Betlehemben

110-1

 

 

111.

Koronát, trónust

111-1

 

 

112.

Kőszirt a pusztán (1 Kor 10,14)

112-1

 

 

113.

Krisztus feltámadt

113-1

 

 

114.

Krisztus, ki vagy nap és világ

114-1

 

 

115.

Krisztus Urunknak

115-1

 

 

116.

Küzködöm az élet árján

116-1

 

 

117.

Lábaidhoz hullok

117-1

 

 

118.

Lelkem Megváltója, Jézus

118-1

 

 

119.

Légy áldva

119-1

 

 

120.

Légy éber!

120-1

 

 

121.

Lélek, akit bűne bánt

121-1

 

 

122.

Magamba járom...

122-1

 

 

123.

Magasság, mélység

123-1

 

 

124.

Maradj meg kegyelmeddel

124-1

 

 

125.

Már érik a búza

125-1

 

 

126.

Már megvirrad

126-1

 

 

127.

Megtörtént

127-1

 

 

128.

Mely minket egyesít

128-1

 

 

129.

Mennybéli felséges Isten!

129-1

 

 

130.

Mentsd, aki elmerül

130-1

 

 

131.

Mert a Jézusé vagyok

131-1

 

 

132.

Még oly kicsiny vagyok

132-1

 

 

133.

Mélyen meghajlok

133-1

133-2

 

134.

Mi édes a te neved

134-1

 

 

135.

Míg Jézust nem ismertem

135-1

 

 

136.

Mi jó, hogy drága Jézusunk

136-1

 

 

137.

Mikor még én kicsiny valék

137-1

 

 

138.

Mily drága nekünk.

138-1

 

 

139.

Mindig velem

139-1

 

 

140.

Mit Istenem kíván

140-1

 

 

141.

Mondd, ott lellek a forrásnál?

141-1

 

 

142.

Mondjatok akármit

142-1

 

 

143.

Most még sötét

143-1

 

 

144.

Most, most

144-1

 

 

145.

Nagy Istenem

145-1

 

 

146.

Nagy vagy te, Isten

146-1

 

 

147.

Nálad nélkül

147-1

 

 

148.

Nem csábít földi kincs

148-1

 

 

149.

Nem hagyjuk el

149-1

 

 

150.

Néked szóljon a dal

150-1

 

 

151.

Nincs elég olaj korsódban

151-1

 

 

152.

Nyájas világ

152-1

 

 

153.

Odadtam életem

153-1

 

 

154.

Óh Ábrahám Ura

154-1

 

 

155.

Óh Betlehem kis városa

155-1

 

 

156.

Óh hogyha tudnád

156-1

 

 

157.

Óh, hogy volt idő

157-1

 

 

158.

Óh Jehova, vezess minket

158-1

 

 

159.

Óh Jézus, drágább vagy

159-1

 

 

160.

Óh jőjjetek

160-1

 

 

161.

Óh Mesterünk

161-1

 

 

162.

Óh mi hű barát.

162-1

162-2

 

163.

Óh mit tehet

163-1

 

 

164.

Óh ne félj!

164-1

 

 

165.

Óh nézd

165-1

 

 

166.

Oly sok fájdalom van

166-1

 

 

167.

Ott a messze földön.

167-1

167-2

 

168.

Örvendezzetek egek

168-1

 

 

169.

Örvendezzünk keresztyének

169-1

 

 

170.

Ösmérek egy

170-1

 

 

171.

Pásztorunk a Jézus

171-1

 

 

172.

Rólad szól énekem

172-1

 

 

173.

Sok picinyke vízcsöpp

173-1

 

 

174.

Szent bizonyosság

174-1

 

 

175.

Szent, győzedelmes élet

175-1

 

 

176.

Szent ügy oldalán

176-1

 

 

177.

Szeretem és áldom

177-1

 

 

178.

Széjjel jártam a világban

178-1

 

 

179.

Szívemet hozzád emelem

179-1

 

 

180.

Szívünk egészen

180-1

 

 

181.

Szólj Uram!

181-1

 

 

182.

Szűkölködünk nagy mértékben

182-1

 

 

183.

Taníts Uram, meghajlani.

183-1

183-2

 

184.

Tarts vérző oldaladnál

184-1

 

 

185.

Te benned bíztunk

185-1

 

 

186.

Te hozzád szól énekem

186-1

 

 

187.

Te, ki haláltusában

187-1

 

 

188.

Teremtő nagy király!

188-1

 

 

189.

Testvérek, föl tehát

189-1

 

 

190.

Testvérek lépjünk egyesülve

190-1

 

 

191.

Te vagy napvilágom

191-1

 

 

192.

Térj magadhoz, drága Sion

192-1

 

 

193.

Térj meg, lelkem

193-1

 

 

194.

Térj vissza vándor!

194-1

 

 

195.

Tiszta égi béke

195-1

 

 

196.

Több szentséget árassz

196-1

 

 

197.

Törvénytől menten

197-1

 

 

198.

Tudom, az én Megváltóm él

198-1

 

 

199.

Tündököl Atyánk kegyelme

199-1

 

 

200.

Úgy kutattuk a homályba

200-1

 

 

201.

Uram, a töredelmes

201-1

 

 

202.

Uram, segélj!

202-1

 

 

203.

Uram, Te, ki békét igérsz

203-1

 

 

204.

Úr Isten, az én imádságom

204-1

 

 

205.

Úr Isten, áldj meg

205-1

 

 

206.

Úr Jézus aki felséggel

206-1

 

 

207.

Űzd el a kisértőt

207-1

 

 

208.

Van még hely ott

208-1

 

 

209.

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

209-1

209-2

 

210.

Vándor áll ajtód előtt.

210-1

210-2

 

211.

Vesd az igét

211-1

 

 

212.

Világíts nékem, Jézus

212-1

 

 

213.

Vonj öröm és búbánaton át

213-1

 

 

214.

Záporként hull majd az áldás

214-1

 

 

215.

Zengjen hálaének

215-1

 

 

216.

Akárhogy is legyen

216-1

 

 

217.

A mélységből kiáltok én

217-1

 

 

218.

A nagy mélységből szüntelen.

218-1

218-2

 

219.

A nagy világban csábít

219-1

 

 

220.

Az éjbe hangok kelnek

220-1

 

 

221.

Az én időm, mint a szép nyár

221-1

 

 

222.

Azt az életet vágyom élni

222-1

 

 

223.

Az Úr csodásan működik.

223-1

223-2

 

224.

Az Úr öröktől fogva

224-1

 

 

225.

Áldás, dicsőség

225-1

 

 

226.

Bátran, testvér!

226-1

 

 

227.

Beh régen vezérel

227-1

 

 

228.

Benned bízni, Jézus

228-1

 

 

229.

Bízom benned Uram Jézus.

229-1

229-2

 

230.

Bú, gond ekéje szánt

230-1

 

 

231.

Bűnös lelkem hozzád siet

231-1

 

 

232.

Csak vándorút az életem

232-1

 

 

233.

Csendes légy, s az Úr vezet

233-1

 

 

234.

Első tanúknak lelke

234-1

 

 

235.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

235-1

 

 

236.

Égi Atyám

236-1

 

 

237.

Én zörgetek!

237-1

 

 

238.

Fel Krisztus harczosa!

238-1

 

 

239.

Fölkelt a szép ezüst hold

239-1

 

 

240.

Góg s Magóg hada

240-1

 

 

241.

Ha a keresztre néz szemem

241-1

 

 

242.

Hadd énekeljek Néked Isten

242-1

 

 

243.

Halld, az ég harangi zengnek

243-1

 

 

244.

Hallelujah, dicsérjétek

244-1

 

 

245.

Hallelujah, hallelujah!

245-1

 

 

246.

Hallod mi kopog

246-1

 

 

247.

Ha szívem néha elszorúl

247-1

 

 

248.

Hittem benned, s most íme zengem

248-1

 

 

249.

Hogyha lábam megbotolna

249-1

 

 

250.

Hozsánna a magasban!

250-1

 

 

251.

Hű Jézusom kezébe.

251-1

251-2

 

252.

Hű pásztorom

252-1

 

 

253.

Hű tanúim menjetek szét

253-1

 

 

254.

Imádkozók, imára föl!

254-1

 

 

255.

Im harcba száll Isten fia

255-1

 

 

256.

Im, nagy Isten, most előtted

256-1

 

 

257.

Isten, aki népedet

257-1

 

 

258.

Isten, áldd meg a magyart

258-1

 

 

259.

Isten testbe szállt szerelme

259-1

 

 

260.

Itt állunk, sergünk egybegyült

260-1

 

 

261.

Itt jövevény vagyok

261-1

 

 

262.

Itt vagyok, óh Uram

262-1

 

 

263.

Itt vándorol a földön

263-1

 

 

264.

Jehova Úr!

264-1

 

 

265.

Jézus engem megtalált

265-1

 

 

266.

Jézus, fönn az égbe

266-1

 

 

267.

Jézus, jöjj le győzni végre

267-1

 

 

268.

Jézus Krisztus erre megy

268-1

 

 

269.

Jézus légyen útadon tevéled

269-1

 

 

270.

Jézusról szól ma énekünk

270-1

 

 

271.

Jó Atyám te végy kegyedbe

271-1

 

 

272.

Jövel, Jézus, lelkem hő szerelme

272-1

 

 

273.

Jövel, Lélek, jövel!

273-1

 

 

274.

Keresztyének, ébredjünk fel!

274-1

 

 

275.

Később érted meg ezt!

275-1

 

 

276.

Kínos keresztfádon

276-1

 

 

277.

Krisztusunk, Te úgy igérted

277-1

 

 

278.

Leszáll a csöndes estve

278-1

 

 

279.

Már a napnak vége

279-1

 

 

280.

Megváltómnak keresztjén

280-1

 

 

281.

Menjetek ezt elbeszélni

281-1

 

 

282.

Menj elől, Urunk

282-1

 

 

283.

Mennyben lakó én Istenem!

283-1

 

 

284.

Mennyből jövök most hozzátok

284-1

 

 

285.

Messze napkeletről

285-1

 

 

286.

Mért késel Jézus?

286-1

 

 

287.

Mi gyorsan múlik el

287-1

 

 

288.

Mi könnyű itt a földi élet

288-1

 

 

289.

Minden e foldön

289-1

 

 

290.

Minden lépés

290-1

 

 

291.

Mi tesz bűntől tisztává?

291-1

 

 

292.

Mivelünk jár, mivelünk él

292-1

 

 

293.

Nem láthat bár e földi szem.

293-1

293-2

 

294.

Ne szóljatok kincsről

294-1

 

 

295.

Néked éneklek

295-1

 

 

296.

Óh csak levél!

296-1

 

 

297.

Óh felséges Úr!

297-1

 

 

298.

Óh hadd legyek hű mindhalálig

298-1

 

 

299.

Óh halld te zaklatott szív

299-1

 

 

300.

Óh hála az Úrnak

300-1

 

 

301.

Óh hadd szeresselek

301-1

 

 

302.

Óh jertek mind

302-1

 

 

303.

Óh Jézus, éltem fénye Te

303-1

 

 

304.

Óh Jézus Krisztus, életem

304-1

 

 

305.

Óh te hű, te szent

305-1

 

 

306.

Örökélet reggele

306-1

 

 

307.

Örvendj ég, örvendj te föld

307-1

 

 

308.

Pásztorként vezetni nyájad

308-1

 

 

309.

Ragyogsz-e még égi fény

309-1

 

 

310.

Semmi sem kivánok lenni

310-1

 

 

311.

Seregeknek szent Istene

311-1

 

 

312.

Szeretni vágyom

312-1

 

 

313.

Szépséges Jézus

313-1

 

 

314.

Szived békétlen és üres

314-1

 

 

315.

Föl! Testvérünk...

315-1

 

 

316.

Távoli fény világol

316-1

 

 

317.

Teljesen a Tied vagyok

317-1

 

 

318.

Testvérek menjünk bátran

318-1

 

 

319.

Tied örökre!

319-1

 

 

320.

Törj elő

320-1

 

 

321.

Tündöklő szőp sugára

321-1

 

 

322.

Üres kézzel kell-e mennem.

322-1

322-2

 

323.

Vállat vetve kezet fogva

323-1

 

 

324.

Vándorútam

324-1

 

 

325.

Az Urat minden nemzetek

325-1

 

 

326.

Adjunk hálát mindnyájan...

326-1

 

 

327.

A mi szívünk téged óhajt...

327-1

 

 

328.

Áldott az Úr!

328-1

 

 

329.

Áll a szikla mindörökké...

329-1

 

 

330.

Árny borong a völgybe lenn...

330-1

 

 

331.

Bátran előre!

331-1

 

 

332.

Csak az Úrnak nagy kegyelme...

332-1

332-2

 

333.

Csak vidáman...

333-1

 

 

334.

Énekeljünk az Úr szent ajándékirul...

334-1

 

 

335.

Forog a szerencse...

335-1

 

 

336.

Hódolunk, Krisztusunk...

336-1

 

 

337.

Jövel Szentlélek Isten...

337-1

 

 

338.

Keresztet Jézus hord csupán?

338-1

 

 

339.

Ki mindeneknek Atyja vagy

339-1

 

 

340.

Mi Urunk s édes Atyánk

340-1

 

 

341.

Zengjen Felőled...

341-1

 

 

342.

Tövis, te drága jó tövis...

342-1

 

 

343.

Boldog madár, rá fészke vár...

343-1

 

 

344.

Egykor Dávid nemes városában

344-1

 

 

345.

Jézus, terád egy gondolat...

345-1

 

 

346.

Szent, szent, az Úr neve...

346-1

 

 

347.

Nincsen sehol a világon...

347-1

 

 

348.

Gondviselő édes Atyám, kérlek

348-1

 

 

349.

Istennek szent Fia...

349-1

 

 

350.

Lelkem szent szerelmese...

350-1

 

 

351.

Hogyne dicsérném az Istent

351-1

 

 

352.

Te fény, mely Krisztus kebelén

352-1

 

 

353.

Hol várja a lelket...

353-1

 

 

354.

Imádom azt a nagy szerelmet...

354-1

 

 

355.

Mért vesződöl...

355-1

 

 

356.

Szelíd szemed, Úr Jézus

356-1

 

 

357.

Jöjj, királyom, Jézusom...

357-1

 

 

358.

Mindig van, mi gyötri szívem...

358-1

 

 

359.

Lásd, Uram, leroskadok...

359-1

 

 

360.

Én Jézusom, előttem állasz...

360-1

 

 

361.

Szívem ne rettegj...

361-1

 

 

362.

Én szívem, rajta hát...

362-1

 

 

363.

Isten szeret, ezt ha értem...

363-1

 

 

364.

Jézus, Jézus...

364-1

 

 

365.

Uram, óh add...

365-1

 

 

366.

Mindig Te voltál Istenünk

366-1

 

 

367.

Még élsz, atyáink szent hite

367-1

 

 

368.

Zendítsetek dicséretet

368-1

 

 

369.

Szívem keserűségét...

369-1

 

 

370.

A mennyben otthonom

370-1

 

 

371.

Elbágyadt lelkeknek

371-1

 

 

372.

Munkára fel!

372-1

 

 

373.

Az üdv, mit Krisztus Jézus ad

373-1

 

 

374.

Most nyugosznak az erdők

374-1

 

 

375.

Végig megálld a nagy tusát

375-1

 

 

376.

Oh miként fogadjalak

376-1

 

 

377.

Jöjj be, oh mért állasz ott künn

377-1

 

 

378.

Szegény szivünk reménye, te

378-1

 

 

379.

Óh jőjjetek, örvendjetek

379-1

 

 

380.

Légy csendes szívvel

380-1

 

 

381.

Hagyjad a jó Istenre

381-1

 

 

382.

A világ Megváltója. (Miért, hogy Ő)

382-1

382-2

 

383.

Porból kiáltok!

383-1

 

 

384.

Tiéd vagyok!

384-1

 

 

385.

Királyok királyának csapatja fel!

385-1

 

 

386.

Néma éjben szolgaságban

386-1

 

 

387.

Ne csüggedezz, te kis csapat...

387-1

 

 

388.

Dicső személyed, mely velem jár

388-1

 

 

389.

Oh forrongó, gazdag árja

389-1

 

 

390.

Jöjj szent közelébe

390-1

 

 

391.

Tégy foglyoddá, Uram!

391-1

391-2

 

392.

Dicsérem az Urat

392-1

 

 

393.

Krisztus a keresztfán

393-1

 

 

394.

Isten-e világot...

394-1

394-2

 

395.

Krisztus hogyha visszajő

395-1

 

 

396.

Ott kívül úrrá lett...

396-1

 

 

397.

Nem látod-e, hogy csolnakod...

397-1

 

 

398.

Az Úrnak irgalmát

398-1

 

 

399.

Az Istenhez az én szómat

399-1

 

 

400.

Ne jöjjön addig szememre álom

400-1

 

 

Amennyiben valami nem működik megfelelően vagy nagyon furcsállod a dallamot kérlek értesíts, hogy ki tudjam javítani. (Mert ugye akármilyen furcsa de én is ember vagyok, az emberek meg szoktak bakizni.) izsman@tvn.hu